Meg nem rendelt áruk - fogyasztók átverése

Vigyázzon! - ismét támadnak a tisztességtelen cégek

Meg nem rendelt áruk - fogyasztók átverése

Több ügyfél jelezte, hogy olyan termékek, illetve szolgáltatások után kapott számlákat különböző cégektől, amelyeket meg sem rendelt. A közös ezekben a levelekben az, hogy semmilyen konkrétumot nem mondanak a megrendelt termékről, szolgáltatásról, viszont behajtó cégekkel, peres eljárásokkal fenyegetőznek, ellenben ha a címzett tájékoztatást kér, vagy kéri, hogy küldjék meg részére az állítólagos megrendelést, szerződést, akkor ezen kérésre a feladók nem reagálnak. Gyakran azt a trükköt vetik be a céget, hogy magával a csekk befizetésével jön létre a szerződés, mely kitétel a levél hátsó oldalán olvasható "apróbetűs" részben szerepel. A cégek ellenőrzése után kiderül, hogy ezeknek gyakorlatilag azonos a tulajdonosi körük, és korábban már több fogyasztóvédelmi bírságot is begyűjtöttek. Tanulság: ne hagyják magukat átverni, ha nem rendeltek meg a feladótól semmilyen terméket, szolgáltatást, ne fizessék be a megküldött csekket, ne utalják át a díjat, részletesen olvassák el a megküldött levelet, és tegyenek fogyasztóvédelmi panaszt!

2015 április19.